Pamkutya interjú

Az elmúlt napokban fejeztem be egy újabb Pamkutya feldolgozást és miközben a csapból is folyó Despacito zenéjét ültettem át magyar köntösbe, megfogalmazódott bennem pár mélyről előbuggyanó kérdés, ami mindig is foglalkoztatott. Most végre lehetőségem adódott, hogy ezeket a fontos kérdéseket fel is tegyem Bélának és Pistának. El is kezdtem hát a legfontosabbal:

Amikor nem sikerül

Zenei pályafutásom során néha előfordult, hogy egy dal elkészülte után a megrendelő nem volt elégedett azzal amit hallott, míg én nagyon jó munkájának tartottam a végeredményt. Természetesen adódott úgy is, hogy én futottam mellékvágányra, de sokszor tényleg megfelelő munkát végeztem. Ilyenkor egy negatív kritika kétféle reakciót válthat ki az emberből.

Hogyan lettem zeneszerző?

Bár a két könyvem inkább hangmérnöki, -vagy a ma oly divatos kifejezéssel élve- hangmesteri tevékenységeket mutat be, mégis inkább zeneszerzőnek tartom magam. A jelenlegi tudásom azonban nem velem született tudás. Amikor elkezdtem az első műveim komponálni, még semmit sem tudtam, sehol nem voltam. Elég nagy hátránnyal indultam, ugyanis semmilyen zenei előképzettségem nem volt. Ez pedig érződött is a képességeimen. Valljuk be őszintén, ritka gagyi zenéket csináltam.

A Casanova Night Musical forgatása

Azon kivételes alkalmak egyike, amikor nem zenészként, hanem operatőrként vettem részt egy nagyszabású színházi produkcióban. Korántsem egyszerű dolog egy ilyen darab létrehozása, de a háttérben lévő erőforrás és a résztvevők professzionizmusa segített abban, hogy a nézők ne csalódjanak. A színdarabot három szerző Perjés Péter, Moldován Ákos és Szurdi Tamás jegyzi. A Musical létrejöttekor elég sok probléma adódott a produkció körül, ugyanis akik a hátukon vitték a produkciót

Haldoklik a lemezeladás?

Évek óta úgy tudom, hogy a hazai hanglemezpiac eltűnőben van Magyarországon. Nos, jól is tudom, meg nem is. Tény és való, hogy a CD lemezek piacát jelentősen befolyásolja a megjelent zeneletöltő oldalak hatalmas kínálata. Akad azonban egy egyre jelentősebb vásárlói réteg, akik újra bízni kezdtek a kompromisszumok nélküli hangminőség erejében, és jobban szeretik a kezükben fogni a hőn áhított albumot.