ORCHESTRAL MASTERING

A popzenékre alkalmazott megoldások nagyzenekari művek esetében nem működőképesek. Pontosabban működőképesek, de nem mindenki alkalmazza ezeket, mert nagyrészt felesleges. A jóval nagyobb feladat a mixing szakemberre hárul, aki ha jól végezte a dolgát, a mastering folyamat már csak minimális beavatkozásokat igényel. Többek között nem érdemes maximalizálni a hangerőt túlságosan, mivel az orchestral zenékben nagyon nagyok a hangerőkülönbségek. Rendkívül halk részek után hangos, nagy dinamikájú részek szólalnak meg. Ennek lényege a hangulat megteremtése és a hanghűség visszaadása. A hangerő növelése maximizer segítségével korlátozza a megfelelő dinamika megjelenését a jelben. Ezen kívül itt minden hangszer mikrofonnal lett rögzítve bizonyos mértékű háttérzajjal keveredve. Ha megemeljük a hangerőt, vele növeljük a zajt is. Ha filmre dolgozunk tudnunk kell, hogy a zene egy háttér elem, ezért sem szükséges a jel maximalizálása, ráadásul a filmek összes sávja jellemzően nincs a plafonig tolva. Ha a zenének hangosnak kell lennie, azt sima hangerő automatizálással megoldja a film mixing szakembere, mert elegendő tere van arra, hogy komprimálás nélkül végezze el ezt a feladatot.

A térérzet növelése egy ilyen anyag esetében szinte felesleges, ezt a folyamatot a mixing szakembernek kell elvégeznie. Minimális EQ. alkalmazása engedélyezett, ha szükséges.

Változik a helyzet, ha mondjuk egy olyan filmzenéről van szó, ahol keverednek az elektronikus hangok a klasszikus hangszerek hangjával. Itt már nagyobb komprimálás is megengedett. A leginkább szembe megy a hagyományos felfogással, ha a nagyzenekari mű agyon van komprimálva. Sokan felhorkannának, ha azt mondanám, hogy nyugodtan tegyétek ezt! Teljesen szakmaiatlannak mondanák a kijelentésem, mert szembemegy az általánosan elfogadott munkafolyamattal. Azonban ha a hangmérnök tényleg érti a dolgát, nem okozhat problémát ez az elképzelés sem. Kezdők és középhaladók számára nem elfogadható ez az elképzelés, mert nem érzékelik még a megfelelő határt, de profik alkalmazhatják. Hogy ki is szokott ilyen határértéken dolgozni? Nézzük csak:

Az amit itt láttok, az Hans Zimmer egy olyan klasszikus hangszerelésű szerzeménye, amelyet a saját Remote Control nevű stúdiójában kevertek ki. Az alsó kék sáv a végső masterelt anyag. A felette lévő sávok a stem sávok egy része. A kép bal oldalán tisztán látszik az RMS érték, amely a hangos részeken tartósan -4 közeli értéken áll. Hans Zimmer korunk legfoglalkoztatottabb Oscar díjas zeneszerzője, akit lehet szeretni, vagy utálni a sikeréért, de róla aztán nem lehet elmondani, hogy nem ért ahhoz amit csinál. Csupa olyan szakemberrel van körülvéve, akik tudják a dolguk, így valószínűtlen, hogy ez a mértékű komprimáltság a szakmai hozzáértés hiányából fakadna. Ez a jelenség az ő zenéinél egyébként általános, az utóbbi 10 évben rendszeresen alkalmazza ő, - vagy a munkatársai-, a jelentős Maximalizálást a zenéiben.

Természetesen ezt a legtöbb klasszikus műre felesleges alkalmazni, de egy filmzene esetében ahol keveredve szólal meg egy elektronikus hagszer a hagyományos hangszerekkel, megfontolandó. Javaslom egyébként, hogy ha a rendelkezésetekre áll a Blade Runner II filmje 5.1-ben, akkor olvastassátok be az 5.1-es sávokat egy zeneszerkesztőbe. Meg fogtok lepődni, hogy mennyivel hangosabb bármilyen más film kevert anyagához képest. Tehát már a filmsávok keverése is elindult a nagyobb amplitúdó irányába. A loudness war lecsengőben van az elektronikus zenepiacon, de korántsem szűnik meg mindenhol és minden körülmények között. Ha a szoftverek, hardverek elmúlt 10 évének fejlődését veszem alapul, akkor a mai eszközökkel könnyebben kontrollálható a hangerő növelése, ezért valószínű, hogy nem mindenki mond le ennek a hatásáról. Sajnos azonban a mozikban jellemzően túl nagy hangerőt tapasztalhatunk. A nézőnek akár halláskárosodása is lehet. Szóval ha filmre dolgozunk inkább győzzük meg a rendezőt, hogy nem akarja tönkretenni az emberek hallását.