Mastering a jelenben

Talán mondanom sem kell, mennyire különleges folyamatnak tűnik egy hozzá nem értő szemében a mastering tudománya. Ebben a cikkben nem is tudnám elmagyarázni mennyire összetett és mégis mennyire egyszerű néha ez az eljárás valójában. Ennek a cikknek az apropóját az adta, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok olyan „szakival” sikerült eszmét cserélnem, akik az elmúlt évtizedeket egy burokban töltötték. Azaz a mastering tekintetében rendkívüli tudásra tettek szert, de leálltak a modern megoldások követésével és ezáltal lemaradtak. A most következő cikk erősen szakmai és erősen történelmi jellegű információkat fog leírni, ezért csak az olvassa el, aki nyitott a világra és még ha nem is ért velem egyet mindenben, talán nem fog köpködni azért amit itt leírok.

Ha megnézzük a mastering fejlődésének történetét ami az ötvenes években mastering folyamatának számított, az a mai világban már szinte egyáltalán nem mérvadó. Akkoriban a legfőbb problémát az jelentette, hogyan vigyék át a jelet a bakelitlemezre úgy, hogy az azon elfogadhatóan szóljon. Talán a legfontosabb momentuma a változásnak az volt, hogy a tisztán technikai megvalósításra való törekvés magával hozta a kreativitás szerepeltetését is az audió anyagon. EQ, kompresszor, Mid-Side, Dolby, ezek mind-fontos kellékei lettek a Mastering mérnökök tudományának. A digitális technológia megjelenésével a mastering folyamata ugyanúgy megváltozott, bővült, átalakult, ahogyan a kezdeti idők után is változott.

És ez a változás mind a mai napig zajlik. Sajnos azonban akadnak akik lemaradva a korral ferde szemmel tekintenek a mai mastering megoldásokra és képtelenek elfogadni, a korral adódó változásokat. Nyilvánvaló, hogy némely kritika helytálló, de még ezeknek a kritikáknak is megvan a másik oldala. Mondok egy példát.

A kétezres évek közepétől drasztikus hangerő növekedést hallhatunk a legtöbb zenei anyagban. A régebbi tanítás szerint a hanganyagot dinamikusan kell tartani, fölösleges az extrém hangerő kisajtolása az anyagból, mert az ront a dinamikán. Egy két élelmes mastering szakember azonban felfedezte, ha növelik a hangerőt, az a rádióban, kocsiban, diszkóban minden más zenét túllép, a hallgató azt fogja mérvadónak tekinteni. Ezt a mérnökök eleinte finoman bonyolították le, de egy idő után mivel mindenki növelni akart a hangerőn, egy ördögi körbe került a szakma. A hangerő maximalizálása eljutott egy olyan határértékre ahonnan már csak extra trükközésekkel lehetett jó eredményeket elérni. A tisztán digitális mastering technológia még nem volt felkészülve erre a problémára, a digitális mastering szoftverek egyszerűen alkalmatlanok voltak úgy növelni a hangerőt, hogy az ne roncsolta volna hallhatóan a zenét. Ekkor tehát a drága analóg kompresszorok még egyértelműen kenterbe verték a digitális szoftvereket. Talán az első szoftver a Waves L2 maximizer volt amely hangerőnövelés szempontjából berobbant a digitális köztudatba, de ez sem volt még képes versenyezni az igazán drága kompresszorokkal, limiterekkel. Ezt a helyzetet két oldalról nézhetjük. Miért ne maradhatott volna minden úgy mint régen? Ezzel a hangerő növelős őrülettel csak a gondokat növeltük. A másik megvilágítás szerint magával hozta a fejlődés megállíthatatlan folyamatát, azaz a fejlődés lételeme, hogy legyen egy probléma, amelyet megoldva ráléphetünk a következő lépcsőfokra. Ez a probléma a hangerő maximalizálása digitális környezetben úgy, hogy az versenyképes legyen az analóg rendszerekkel szemben. Talán azért fanyalognak sokan a digitális megoldásokkal szemben, mert az jelentősen olcsóbb mint egy drága célhardver. Ennek fényében olyanok is nekiálltak kísérletezni a szoftverekkel akik még nem teljesen értették a technikai folyamatok lényegét. Mai napig lehet hallani túlmaximalizált zenéket, amelyek a hangerő növelés jegyében lettek elrontva. Ne legyünk álszentek, azok, akik aktívan masterelnek folyamatosan, egész biztosan maguk is beleestek már ebbe a hibába.

A mastering mérnökök popzene esetében folyamatosan egyensúlyoztak a hangerő növelése és a kellően dinamikus hangzás előállítása között. Lehet azt mondani, hogy ez rossz dolog, és ebben igazat kell adnom, de minden éremnek két oldala van. Ha ez a jelenség nincs, akkor a szoftvertervezők nem állnak neki meggyőzőbb megoldásokat találni. Ha van kerékpárunk, miért ne lehetne motorbiciklink? És ezzel elérkeztünk az iZotope Ozone világába.

Az izotope Ozone ötödik variánsa hozta el azt az újabb változást, amely hosszú évekre meghatározza az útirányt. Leginkább ez az a szoftver, amely a jövőt már akkor megmutatta, de még senki sem tudta, hogy ez lesz az irány. Az Ozone IRC III technológiája talán az egyik legjobb megoldás volt az adott időben arra, hogyan maximalizáljuk a hangerőt úgy, hogy a dinamikatartomány ne sérüljön annyira, hogy az már jól hallható is legyen.

A loudness war egyúttal rengeteg más újítást is hozott, annak előnyeivel és hátrányaival egyaránt. Maradva az Ozone-nál, a térérzet növelés Multiband szekcióra bontása is egy olyan technológiai megoldás amelynek lehetnek előnyei és hátrányai is. A térérzet növelésével növelünk a hangerő érzeten, de ész nélkül alkalmazva fázisproblémák keletkeznek. Ez viszont úgy gondolom nem a szoftver hibája, a felhasználó tehet arról, ha valamit rosszul csinál és neki kell eldöntenie meddig mehet el. Egy hagyományos szakember erre a térérzet növelő technológiára kapásból azt mondja, hogy ez baromság és teljesen értelmetlen. Igen, ez igaz volt a nyolcvanas évekre, és még a kétezres évekre is, de ma már nem állja meg a helyét ez az érvelés. Akár tetszik, akár nem, a mastering folyamatok, megoldások ma már annak függvényében változnak, hogy mire van igénye a felhasználóknak, nem annak függvényében, hogy mire volna igénye egy mastering szakembernek ideális helyzetben. Természetesen el lehet határolódni ettől a folyamattól és el lehet utasítani, akkor ha minden megrendelő következetesen és szakértően keveri ki a zenéjét, de ez a tapasztalataim szerint nagyon ritka.

A jelenlegi modern felfogású trend szerint minden elérhető technikával lehet masteringet készíteni, ha az a mixelt anyag előnyére válik. A klasszikus felfogás szerint a mastering viszont csak egy pici ízt ad a végső anyagnak. Nem akarok vitázni senkivel arról, hogy melyik a jobb, mivel személy szerint úgy látom, hogy mindkét felfogás jó, ha adottak a körülmények.

Valahol értem a fanyalgókat, hiszen egy kétszáz dolláros szoftver jóval elérhetőbb mint egy tízezer dolláros Farchild kompresszor. Éppen ezért boldog boldogtalan képes a használatára, ez pedig azzal jár, hogy sok félresikerült anyag kerül a piacra. A szakma exkluzív jellege kezd elveszni. Viszont a szoftver ugyanolyan lehetőséget ad arra, hogy jól csinálj meg valamit, mint arra, hogy rosszul. Ez nem a fejlesztők hibája.

A jelenlegi helyzet szerint a digitális mastering még nem érte el az analóg hardverek minden képességeit. Ha pusztán a komprimálási képességeket nézzük, akkor már elérte az analóg technológiák minőségét, de azt az ízt, amit egy analóg eszköz képes adni a hangnak, még nem tudja hűen tükrözni. Vannak rá törekvések, lásd UAD, de ebből a szempontból még ez sem tökéletes. A digitális fejlesztések egy része parasztvakításnak tűnhet, de egyáltalán nem cél nélküli. Elég ha csak az Ozone Tonal Balance szoftverére gondolok, vagy a saját szoftveremben a linearitás megközelítésére szolgáló Auto EQ-ra. Egy képzett szakember számára ez a két funkció feleslegesnek tűnhet, egy képzetlen számára nagy segítség. Az igazság azonban az, hogy egy képzett szakembernek is jól jöhet bizonyos esetekben. Ha például hallja, hogy az EQ nem ront az anyagon, de meg kell közelítenie egy referenciaanyag, etalon hangképét, akkor miért ne használhatná azt, hogy meggyorsítsa a munkáját? Tehát valójában nem az a kérdés, hogy mit használjunk, hanem az, hogy mit mikor, hogyan. Mostanában divattá lett a lineáris EQ használata. A hagyományos módszerekkel dolgozók számára a lineár fázisú EQ használata felesleges, az analóg eszközök amúgy képtelenek ezzel a módszerrel dolgozni. A digitális világban élők pedig tévesen azt gondolják, hogy ez minden fázisproblémára megoldást nyújthat. Valójában azonban itt is azt ismételhetem csak el, hogy ez lehet előnyös és hátrányos egyaránt.

A jövőt keresve, ha mastering eszközökről, megoldásokról beszélünk, akkor a felső kategóriás analóg és az általános digitális mastering szoftverek egy külön utat képviselve érik el a maguk eredményeit. Mindegyiknek van hátránya, előnye. A jövőben a digitális technológia eléri a legjobb analóg áramkörök adta hangzásvilágot, de ez még nem most lesz.

A digitális technológia útja jelenleg az automatizáció felé halad. Már most vannak rá példák amelyek azt segítik elő, hogy csak pár kattintás legyen egy master elkészítése. Mielőtt valaki megkövezne, nyilvánvaló, hogy az ember még nem hagyható ki a folyamatból, de nézzük meg az Ozone analizáló funkcióit, vagy a LANDR automatizált szolgáltatását. Nem tökéletesek, de már működnek és csak egyre jobbak lesznek. Sírnom kellene ezért? Nem hiszem.

Láthatjuk, hogy a Mastering területén dolgozók munkastílusa folyamatosan módosul, már ha követi a modern kor hívó szavát. A digitális területen egyértelműen a piac dönti el valamilyen szoftver létezésének a jogosságát, így folyamatosan érkeznek olyan szoftverek amelyek valamilyen újdonsággal szolgálnak, vagy másfajta megközelítéssel. Nem hinném, hogy baj lenne a kísérletezés. És ezáltal ebbe beleférnek olyan megoldások is, amelyek korábban nem úgy voltak benne egy Mastering szakember kelléktárában, mint mostanában. Ilyenek például a tranziens javító megoldások. Aki tényleg hasznos dolgot készít annak lehetősége lesz a további fejlődésre, akinek a terméke pótolható, az más irányba megy tovább.

Ami a saját fejlesztésű szoftveremet illeti, rengeteg kritikát kaptam, hogy miért csinálok ilyen szoftvert, miért állítom be olyannak, hogy ezzel mindent meg lehet csinálni, amikor ez nem igaz. Téves már a kérdés is. Nem állítom, hogy ezekkel mindent meg lehet csinálni. Azt állítom, hogy adott helyzetben ez, vagy az a szoftver alkalmasabb lehet, mint egy másik. Másrészt Magyarországon bár volt zenei szoftverfejlesztő cég, mára azok mind kihaltak, csak egyéni fejlesztők maradtak, akik ezt szenvedélyből teszik. Én is ezért fejlesztek, illetve azért, hogy tanuljak, egy szerencsés pillanatomban pedig talán kitalálok valami olyat, ami más mint a többi. Ha nem jön össze, az sem baj.

Mások azt sérelmezik, hogy a szoftver funkciói nagyon messze vannak a hagyományos mastering funkcióitól. Normál esetben a mastering EQ csak pár minimális változtatást igényel, minek oda 20 dB teret adni? Erre két válaszom is van. Az egyik ok, hogy a felhasználónak megengedem, hogy ne csak mastering célra használja a szoftvert, hanem mixingre is, ha akarja. A másik magyarázatom viszont jóval összetettebb mint az előbbi.

Egy normális esetben a mastering során tényleg csak minimális változtatásra van szükség. De sajnos a magyar tapasztalat valami egészen mást mutat. Jellemzően a magyar szakma két rétegre van felszakadva. A legkiemelkedőbb zeneszerzők a legkiemelkedőbb mixing szakemberrel dolgoznak és ezeknek az embereknek az anyagát sétagalopp, vagy közepes túra masterelni. Egy ilyen, ehhez szokott mastering szakember teljes joggal mondhatja, hogy az a mixing amiben már trükközni kell, az alkalmatlan arra, hogy a masteringgel szenvedjünk rajta. A magyar valóság ellenben a következő. A zenekar nagy nehezen összespórolja a pénzét, hogy eljusson egy olyan stúdióba amit egyáltalán ki tud fizetni. Szerencsés esetben a mixing jól használható lesz, szerencsétlenebb esetben már nem lesz pénz arra, hogy ezt egy másik stúdióban újrakeverjék. Ilyenkor a mastering szakembernek kell megpróbálnia a lehetetlent. Szerintem sokan nagyon jól tudják mennyire nehéz helyzetben vannak a magyar zenészek. Hiába szeretne szerencsétlen bassgitáros egy öthúros Warwick gitáron játszani, lehet, hogy évekig egy ötvenezres négyhúroson fogja nyomni, mert nincs pénze nem hogy egy normális mixingre, de még egy normális gitárra se. Egy ilyen zenekarnak nem fogom azt mondani, hogy kár belétek, mentetek volna egy jobb stúdióba. Nem az lesz a legfőbb gondolatom amikor az EQ-val emelek vagy 8 dB-t, hogy ez így gáz lesz. Ha a bármi jobb, mint ami eredetileg van, akkor igenis trükközni kell. Legyen az bármi, ha javít a dal általános hallgathatóságán, akkor azt be kell vetni. Természetesen van az a helyzet amin már tényleg semmi de semmi nem segít. De egy speciális helyzet esetén a digitális technológia hatalmas segítség tud lenni annak aki tudja mit, mikor érdemes használni és érti is a folyamat lényegét, illetve annak negatív, pozitív következményeit.