Equalizer használata

Az equalizer segítségével hangszínszabályzást végezhetünk. Pontosabban a hangunk egy olyan frekvenciatartományának hangerejét csökkenthetjük, vagy növelhetjük, amelynél szükséges a beavatkozás. A parametrikus equalizerek egyik fő jellegzetessége, hogy mi adjuk meg az összes beállítási értéket, amikor változtatunk a frekvenciákon. A következő paraméterekbe tudunk belenyúlni:

  • -G, azaz a hangerő decibelben. Teljes nevén Gain.
  • -F, azaz a frekvenciatartomány, ahol a változtatást végre akarjuk hajtani.
  • -Q, azaz, hogy a módosítás mekkora frekvenciatartományt ölel át.
  • Egy lábdobnál fontos, hogy a dob ne csak puffogjon, hanem üssön is. Ezt pedig érdekes módon nem kizárólag a mély emelésével érjük el, hanem a magas tartományéval is. Amikor meghallgatunk egy már kikevert lábdobot, vagy egy dinamikus szintetizátor hangot, az egyik fontos tényező, hogy van-e benne tranziens. Ez a hang, vagy dallamváltás kezdeti szakaszán fellépő hangos pattanó hangrész, ami milliszekundumok alatt meg is szűnik. Ez egy magas frekvenciájú szakasz, amelynek az amplitúdója, hangereje kiemelkedik a hangszínünk további részéből, de szinte azonnal meg is szűnik. Ettől is érezzük dinamikusabbnak a lábdobot, vagy ha megpengetünk egy gitárt, annak hangját. Ha equalizerrel megemeljük a magas tartományt, némileg képesek vagyunk növelni ezt a tranzienst, de csak abban az esetben, ha az adott hangszínben már eleve van némi belőle. Az equalizerrel hangerőt növelünk, de csak abban a frekvenciatartományban, ahol szükség van rá.Ha tehát megemeljük a magas tartományt, felerősítjük az eleve a magas tartományban jelen lévő tranzienst. Ez a fajta tranziens emelés csak rövid hangszínek esetében hatékony, de ha egy hosszú szőnyeg (PAD) hang tranziensét akarjuk megemelni, oda nem az equalizer a legjobb megoldás.

    EQ tipp: Minden egyes hangszínhez más és más EQ beállításra van szükség. Amikor használjuk az EQ-t és nem tudjuk melyik frekvencia tartományt lenne érdemes kiemelni, keressük meg a megfelelő tartományt 1, vagy felette lévő Q értékkel! Ezután csinálhatunk egy nagyobb mértékű frekvencia emelést/csökkentést, akár a végső decibelhatárig. Következő lépésként az alsó frekvenciatartományból csúsztassuk a magas felé a markerpontot, majd vissza! Ez a pásztázás arra jó, hogy megtaláljuk a fülünk által leginkább jónak talált tartományt, amit végül kiemelünk/lecsökkentünk és beállítjuk a végleges hangerőértékre.

    Az equalizerek használata becsapós lehet, ha csak a grafikus kijelzőre támaszkodunk. Ha egyszerre több típussal dolgozunk, vagy nemrég cseréltük a régit egy jobbra, könnyedén beleeshetünk abba a hibába, hogy csak a grafika állását nézzük. Ez azért hiba, mert vannak olyan típusok, amelyek nagyobb decibel határig engednek változtatást, és akadnak, amelyek csak kisebb értékben. Így könnyen előfordulhat, hogy a változtatások grafikailag egyeznek, de a dB kiemelések értéke nagyon eltér. Fontos tehát, hogy az equalizer paramétereit is nézzük! Itt a legfontosabb a gain.

    Az EQ használatakor egyesek tiltják a szélsőséges értékek beállítását, mivel a túlságos kiemelések, fázisproblémákhoz vezethetnek a jelben. Ugyanakkor ez a mellékhatás inkább az analóg rendszerek jellemzői, a digitális EQ esetében ettől kevésbé kell tartani. A profi hangmérnökök egy része inkább a vágásokat tartja előnyösebbnek, mint a kiemeléseket, mivel a kiemelésekkor a háttérben lévő zajokat is felerősítjük. Azonban jó minőségű hanganyag esetében ez nem jelenthet problémát. Én úgy gondolom, hogy az EQ igénybevétele során nyugodtan élhetünk az extrémebb kiemelésekkel is, ha azt a jel igényli, és nem kell aggódnunk az additív, azaz az emeléses EQ használattól sem. Mi számít nagyobb mértékű módosításnak?

    Megoszlanak a vélemények, de +3 decibeltől felfelé már rálépünk a nagyobb módosítások útjára. Ha még nem elég kifinomult a hallásunk, akkor folyamatosan bíráljuk felül magunkat, és pihenésekkel egybekötve hallgassuk meg a kevert anyagot! Amikor tesztelünk, elsősorban ne szólózva hallgassuk a felülvizsgálatra szánt sávot, hanem kompletten a többi csatornával! Ha az adott sávot erős EQ emelés ellenére sem halljuk rendesen, akkor egy másik sáv frekvenciatartománya ugyanabban a spektrumban szól. Ilyenkor meg kell találni a problémát okozó csatornát, és szét kell választanunk a két sáv egybeeső frekvenciáit. Az egybeeső tartományok szakmai neve a masking, magyarul maszkolás, ahol az egyik hang elbújtatja a másik hangot.

    Jellemző frekvenciák lábdob esetében: Ha az 50-60 Hz körüli értéket emeljük meg, előjön a mély, amely az elektronikus zenékben egyértelműen előnyös. Ha a 100-250 Hz körüli tartományt növeljük meg, az pedig valódi akusztikus dobok esetében jó, hogy ne csak mélye legyen a lábdobnak, de jelentősen testesebb hatása is. Ezt úgy lehet tesztelni, hogy kicsit jobban meghajtjuk a hangfalakat, és akkor jó a frekvenciatartomány beállítása, ha a mellkasunk is beleremeg az ütésbe. Nem minden dobmintánál kivitelezhető ez, ezért sok hangmintát gyűjtsünk, és keressük meg a megfelelőt!

    Ha netán a mixeren korábban felemeltük volna a hangerőt, egyértelműen tapasztalhattuk, hogy az audiósáv túlvezérelt lett az EQ használata után. Főleg a mély frekvenciák kiemelése okozhat túlvezérelt állapotot. A mély hangok hullámalakja sokkal szélesebb, ezáltal az amplitúdója (hangereje) is nagyobb, mint a magas frekvenciáké. Ezért nagyon fontos, hogy keveréskor jól állítsuk be az EQ-t, ha már egy komplett zene rendbetételénél tartunk! Ellenőrizzük az EQ kimenetét is, ne ugorjon túl a decibel mérő a 0 értéken. Ha az EQ-ban nincs külön decibel mérő, akkor az output értéket vegyük le annyival, hogy biztosan ne lépjük túl a decibel határt. Ez azért fontos mert a Plug-in kimenete előtt egy kód található amely megakadályozza a kimenetet abban, hogy torzítson a hang, cserébe viszont megrángatja a hangot mint egy durva kompresszor.

    Az EQ használat során ösztönösen egy olyan eszközként használjuk a szoftvert, ami hangszínt alakít, de térjünk el ettől a gondolkodástól! Kezeljük úgy az EQ-t, mint egy hangerő változtatót! Ahogyan a mixeren változtatjuk a hangerőt, ugyanúgy ezt tesszük az EQ gain funkciójával is. Így tudatosan fogunk alakítani az egyes frekvenciákon.

    Alapszintű szabály, hogy amikor sok sáv szól, rengeteg hangszínnel, ellenőriznünk kell az összes csatornát, hogy a mély tartomány mennyire van jelen! Amikor egyben hallgatunk egy zenét, ezek a mély tartományok összeadódhatnak, végső soron nem tudunk akkora hangerőt kihozni az anyagból, mint azt szeretnénk. Tehát a feleslegesnek ítélt mély frekvencia levágható egy mélyvágó szűrővel. (low cut filter) Másik neve a felüláteresztő szűrő (high pass filter). Nem mindig szükséges a használata, de ha olyan dobra lelünk, amelyiknél túl sok van a legmélyebb szubtartományból, ezt az equalizerünkben le tudjuk vágni. Az EQ kezelőfelületének bal alsó részében található az LC filter. Ha éles vágást akarunk csinálni, akkor 48 dB/Oktáv értékre kell tenni a filter vágást. Ez az érték jelen pillanatban azt jelenti, hogy a beállított frekvenciaértéktől számított egy oktávon belül, a hangerő 48 decibellel lecsökken. Mastering esetében sokan alkalmazzák, hogy az alsó tartományt 25-40 Hz értékig vágják. Ezzel felszabadul némi decibel és a zene hangosabbra keverhető, vagy több teret engedhetünk a dinamikának. Felmerülhet egyesekben a kérdés, hogy miért beszélek oktávokról, amikor itt frekvenciáról kellene? A zongorabillentyű legalsó „A” hangja 27.5 Hz rezgésszámú. Egy oktávval feljebb ez 55, kettővel 110, hárommal 220, és így tovább. Tehát a frekvencia és az oktáv szorosan összefügg egymással, egyértelmű ismétlődések találhatóak a rendszerben. Ha 1046.5 Hz értéken szűk spektrumban teljesen levágom az adott frekvenciát, akkor az körülbelül olyan mintha a zenében nem játszottam volna fel az ehhez a frekvenciához tartozó „C” hangot. A kapcsolat tehát egyértelmű, és ezt mastering esetében is hasznosíthatjuk, mondjuk ha csupán hibásan kevert sztereó sáv áll a rendelkezésünkre. Ilyenkor meg kell állapítani a hibás hangszín milyen hangmagasságban szól, és ahhoz képest vágni, vagy emelni az EQ segítségével.

    Néhány EQ lehetőséget nyújt a Mid/Side mód használatára. A legtöbb esetben szükségtelen, de Mastering esetében előnyös lehet, ha csak a középen szóló, vagy a széleken szóló hangokat akarjuk EQ használatával módosítani. Ha túl harsány az ének, ami többnyire középen szól, ezzel a megoldással vághatunk a problémás frekvenciából, anélkül, hogy a zene egésze jelentősen megváltozna.