D.A.W. Melyik jobb?

Akármelyik szoftvert is választjuk, fontos a hangminőség. Sokan vannak akik úgy vélik, hogy nincs hangminőségbeli különbség az egyes programok között, de ez nem igaz. Minden szoftver egyedi programozói megoldást alkalmaz, és amikor több sávot szerkesztünk a zeneszerkesztőben, a háttérben olyan folyamatok zajlanak, amire mi nem is gondolunk. Az egyik ilyen a mintavételi konverzió kezelése. Az emberi fül a 20 Hz és a 20.000 Hz közötti hangokat képes hallani. A 20 Hz-es hang mély, a 20 kHz pedig már a legmagasabb hallható tartományban szólal meg. Ahhoz viszont, hogy a zenei anyagunkban a teljes hallható spektrumot képesek legyünk megszólaltatni, a digitálisan rögzített zenénkben másodpercenként minimum 44.100 jel rögzítésére van szükség. A legmagasabb hallható frekvencia 20.000 Hz, tehát egy másodperc alatt a számítógépnek 40 ezer feletti jelet kell rögzítenie ahhoz, hogy a hullámforma a felvett anyagban továbbra is teljes terjedelmében megjelenjen. Így amikor egy 44.1 kHz-es hangmintáról beszélünk, az azt jelenti, hogy 44.100 jel került rögzítésre másodpercenként, és ez már elég arra, hogy a magas frekvenciák is megszólaljanak. A zeneszerkesztő szoftvernek azonban kezelnie kell az ettől eltérő mintavételi frekvencián rögzített hangmintákat is. Egy hangminta megnyújtásakor, vagy eltérő mintavételi frekvencia megszólaltatása esetén, a szoftvernek ki kell kalkulálnia, hogy miként szóljon az audiósáv az adott mintavételi frekvencián. Azért teszi ezt, hogy igazodjon a hangkártya éppen aktuális frekvenciájához. Ezt az egyes szoftverek különböző pontossággal teljesítik, tehát van olyan zeneszerkesztő program, ami jobban végzi a dolgát, némelyik rosszabbul.

Az alábbi diagramok alapján kiderül, hogy melyik DAW miként hajtja végre a konverziót. Az ábrasorozatok egy 96 kHz-es audió jel 44.1 kHz-es jellé konvertálásakor fellépő pontatlanságokat mutatják. Minél több a vonal, annál pontatlanabb a konverzió során használt filter precizitása. Ha a fekete háttér helyett egy kékesebb elmosódást látunk, az azt jelzi, hogy a pontatlanságokat a filter amit a konverziókor használnak elmossa a túl éles különbségeket. Ez nem tökéletes megoldás, de jobb mintha semmilyen módon nem nyúlna bele a jelbe.

Forrás: http://src.infinitewave.ca

A Bitwig képességeit tekintve egyértelmű, hogy messze a legrosszabbul teljesít. Sajnos nem tudom, hogy a 4.4-es verzió hogyan változott, mivel ezzel a verzióval nem készült teszt. A Cubase 10 és a Nuendo rendkívül jól végzi a konverziót. Az Ableton 9-10 gyakorlatilag tökéletes. A közepesen, vagy jól teljesítő szoftverek kevésbé mossák el a hangot sok sáv egyidejű használata esetén, így már a Reason is megfelelőnek számít. A Logic X ugyancsak jó konverziót produkál, az Ableton 9-10-től viszont még így is elmarad, de ez már olyan minimális szórt és gyenge eltérést mutat, hogy nincs az a fül, amelyik ezt észrevenné. Tehát szinte mindegyik szoftver megfelel a mai modern elvárásoknak.

Azonban a szoftverek tesztelésekor számít a gyári effektek kidolgozottsága, azok hangminősége, a program használatának egyszerűsége, és a munka esetén fellépő fagyások, komplikációk száma. Figyelve a magyar és külföldi fórumokat, a legtöbb hibajelenség az FL Studio használatakor jön ki. Ez azonban nem feltétlen azért van, mert a szoftver rossz, jelentheti azt is, hogy a programot jóval többen használják, és összességében a hibajelenségek aránya egyenlő. Nem igazán létezik hivatalos információ arra nézve, hogy mely szoftverben van több lehetőség a hibára, így inkább azok súlyossága a mérvadó. Az FL Studio több olyan hibalehetőséget mutat, ahol a probléma visszavonhatatlan az anyagra nézve. Pl.: Eltűnő beállítások, behozhatatlan Plug-In, rendkívüli processzorhasználat. Ebben a tekintetben az összes többi szoftver jobban teljesít, mint az FL Studio. Az Ableton 8 sem a processzor kímélő programok közé tartozik, míg a 9.1 már optimalizáltabban kezeli a gép erőforrásait.

A beépített gyári Plug-In szoftverek hangminőségében már elemezhetetlen a helyzet, valamiben az egyik jó, valamiben a másik. A minőségi tényezők szempontjából talán a kompresszor, reverb, EQ az, ami erősen meghatározhatja a képességeket. Ilyen tekintetben a Logic nagyon jónak számít. Pár éve teszteltem a Pro Tools, az Ableton, Bitwig, StudioOne EQ. Effektjeit, akkor a legjobbnak a Pro Tools, Logic és StudioOne effektjeit találtam, míg az Ableton/Bitwig átlagos volt. Lehet, hogy készítek velük egy átfogóbb tesztet valamikor.

Ezek a tényezők tehát mindenképp befolyásolják az anyag minőségét. Van ahol ez kevesebb problémát okoz, van ahol többet. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy manapság a pár évvel ezelőtti nagyobb különbségek jelentősen csökkentek. Így bár még mindig van értelme erről beszélni, de már nem olyan mérvadó, mint 5 évvel ezelőtt volt. Ma már inkább a felhasználói élmény számít.